Bár, aki ismer tudja, hogy a szám általában be nem áll, de azért az is köztudott rólam, hogy jó hallgatóság vagyok. De ez nem egyfajta magamra kényszerített csendesség, elnémulás, hanem egy tér, amiben számtalan dolog feloldódhat, megnyilvánulhat, és megjelenhet.
Ezzel be is fejezhetném ezt a blogbejegyzést, mert mondhatni eljutottunk a lényeghez, de az ide vezető út érdekesebb, mint a konklúzió. Hogy miért?
Régen, jópár évvel ezelőtt azért hallgattam, mert a csend mögé bújtam. Addig sem kellett megszólalnom, addig sem kellett beszélnem magamról. Félig menekülés volt ez. Ugyanakkor figyeltem, nem eresztettem el a fülem mellett soha mindazt, amit hallottam. Egyszerűen a “csatorna” csak egyik oldalról nyílt meg. Sokáig nem néztem rá minderre. Sokáig nem mertem a lelkem bugyrának legalját megkapargatni. Sokáig nem foglalkoztam ezzel az egésszel. Aztán minden átalakult bennem, ezáltal körülöttem. Rádöbbentem arra, hogy a hallgatás egy olyan képesség, ami tereket nyithat meg. Viszont csak és kizárólag akkor, ha a nyitottság táplálja. Ha nem elfojtás, elbújás, elrejtőzés áll mögötte, hanem kíváncsiság, és őszinteség. Ez az a tér, amiben rengeteg minden formát ölthet, felbukkanhat ítéletek nélkül. Mert itt a másik kulcs. A jó hallgatóság titka az ítélkezésmentesség. A legtöbbeknek nem arra van szüksége, hogy miután kiöntötték a szívüket tanácsokkal, kritikákkal, és ítéletekkel gazdagodjanak. Nem! Mindenkinek megvan a maga tudása, bölcsessége ahhoz, hogy levonja a konzekvenciákat, s persze olykor jól jön az együtt gondolkodás, de erre nem mindig van tér. Olykor a legnagyobb ajándék, amit a másiknak adhatunk, ha falak, előítéletek, következtetések nélkül meghallgatjuk. A hangos szónak egyébként önmagában is oldó ereje van. Sokszor már attól összeáll a kép, hogy kimondva a mozaikok a helyükre kerülnek.
A hallgatás, pontosabban a kíváncsiság táplálta hallgatni tudás erő, képesség, érték, ami rengeteget teremt. Az őszinte csend teret nyit. A feltörő szavak pedig olykor világokat változtatnak meg!