Néhány évvel ezelőtt, szinte számon kérő stílusban kaptam egy üzenetet, amiben a sorok írója arra utalt, hogy az Öröm ABC és a LéleKöltő könyveim között jócskán vél tartalombéli különbséget felfedezni. “Megváltoztál” – jelentette ki dühösen, miközben talán nem is sejtette, hogy ezzel a lehető legnagyobb megerősítést és dicséretet adta nekem.
A világban minden mozog. Minden, ami él. S bár látszólag a virágok épp úgy hajtanak ki évről-évre, a fák ugyanolyan levelekkel öltöztetik fel az ágaikat, a levegőt hasonltollú madarak hasítják, de ez csak a látszat. Mert nincs két egyforma létező a glóbuszon.
Ami változatlan, ami mozdulatlan, az bemerevedett, bekövesedett.
A változásért teszek nap, mint nap. Elengedek. Hitrendszereket cserélek. A tudatosság teréből próbálok élni, cselekedni, szólni és igen, írni. Azaz változom. Változik a gondolkodásom, változnak a meglátásaim, változnak az érzéseim. Néha nem túl kellemes ez az út. Néha kifejezetten hátborzongató. Néha megijedek a saját árnyékaimtól. De végül mindig rájövök, hogy minden egyes lépéssel abba az irányba haladok, amerre tartani szeretnék.
Már nem kifelé figyelek, és nem a kinti történéseket elemezgetem, hanem befelé nézek, arra koncentrálok, hogy mi-hogy érint engem, és alkalmazom azokat a technikákat például Sedona elengedés, access bars, amikről bátran állíthatom, hogy világmegváltó erővel bírnak az életemben.
Megváltoztam igen. És csak merem remélni, hogy ugyanez elmondható rólam a jövőben is!
Ez nem azt jelenti, hogy amit leírtam x évvel ezelőtt az már nem érvényes. Azt, akkor és ott úgy éltem, éreztem, gondoltam. A létjogosultsága abban az időpillanatban megkérdőjelezhetetlen. De most előfordulhat igen, hogy másképpen érzem, gondolom, látom. Az is, és ez is én vagyok. Vagyok, aki vagyok!
Az öreg tyúknak sem hánytorgatjuk fel igaz, hogy egykor be szép kis pelyhes kiscsibe volt. Pedig az a sárga tollgombóc tényleg egykor ő volt, csak azóta eltelt sok év, és a pihe-puha cukiság átalakult, megváltozott. De vajon mondható-e a kiscsibéről, hogy felesleges vagy haszontalan? Esetleg állítható-e a tyúkról, hogy értelmetlen? Dehogy. Nincs egyik a másik nélkül. Egyek.
Ahogy mi is azok vagyunk önmagunk minden egyes életszakaszával. Járjuk az utunkat, s közben formálódunk. De a századik lépést képtelenség megtenni a legeslegelső nélkül. Ki kérdőjelezhetné meg a kezdő méterek kulcsfontosságát? Senki.
Nem értékesebb az, ami most van, mint ami volt. hiszen ezek feltételezik egymást. Így az érték a szándékban rejlik, ami áthat mindent, ami mozgatórugóként szolgál.
Nem fordítok hátat annak, aki voltam, hiszen abból alakultam azzá, aki most vagyok.
Emlékezni érkeztem, visszaemlékezni arra, aki valójában vagyok. Nem pusztán, mint Horváth Nikoletta, hanem mint, halhatatlan lélek. S a ráeszmélés periódusait örömmel élem meg. Telve felismerésekkel, leeső tantuszokkal és testet-lelket alakító transzformációkkal.