Sokáig néztek egymással farkasszemet. A tollszárnyait ölelésre táró lufi, és a kezében, arcot adó ceruzát tartó lány.
Szavak nélkül beszélgettek. Mert vannak olyan érzések, amiket kimondva csorbul a teljességük, az értelmük és a mélységük. Hogyan formálható betűkké a hála, a szeretet, sőt a szerelem? Miként karakterizálható a bocsánat kérés és a szívből fakadó megbánás? Való fényeiben sehogyan sem. De a tekintetek lángolása felégeti a határokat, eltörli a szavak és érzések közötti gátat, s szabad folyást enged mindennek, mind ennek.
Lehet hogy egy perc telt el így, de az is elképzelhető, hogy néhány óra. Az égbolt kékből szürkébe, szürkéből lilába, lilából feketébe váltott, s megjelentek az első csillagok.
A Hold és a Nap farkasszemet néztek egymással, s végül rájuk borult az éjszaka csendje, megnyugtató meghittsége, balzsamozó, ígéretekkel teli, holnapot hozó fátyla.
A lufi végül megmozdult, meghajolt a lány előtt, aki visszaadta a lelkét, akivel olyan hűtlenül bánt, s aki a másik fele. Tudta jól, érezte, hogy összetartoznak, hogy egyek. Mielőtt azonban elindulhatott volna a lány csendben megszólította.
- Ha hazaérsz nézd meg közelebbről a szárnyaidat. – azzal felállt, megmarkolta varázsceruzáját és bement a házba. A lufi még sokáig bámult utána, majd ő is felkereste az otthonát. Az otthonát? Valójában a lány szívében érezte egyedül otthon magát.
Ahogy hazaért csendben szemügyre vette a tollait, s felfedezte, hogy minden tollszáron egy szó, s vele együtt egy érzés szerepel. Szeretet, megbocsájtás, tisztelet, hűség, hála, odaadás… A lány nemcsak szárnyakkal, hanem lelkét feltöltő talizmánokkal ajándékozta meg. S tudta, a szívében dobolt a felismerés: itt az idő.
Pillanatok alatt visszatért igazi, szívbéli otthonához. Bekopogtatott. A lány meglepett szemekkel, kíváncsi arckifejezéssel nyitott ajtót.
A lufi két aprócska szárnyat nyújtott át neki.
- Szárnyakat, lelket, értelmet adtál nekem. De mindez mit sem ér, nélküled. A tisztelet, a szeretet, az odaadás, a hűség, a hála, a szerelem, a kitartás, a derű, a szenvedély, és a boldogság tollaiból szárnyat formáltam neked.
A lány tekintete felragyogott. Felcsatolta a szárnyakat, s a lufival együtt, közösen megcélozták a csillagokat. Azon az éjszakán a hullócsillagok a lány örömkönnyeiként szálltak alá, s akik kívántak, mind valóra váló álmokat kaptak.