A nem döntés is döntés

Az élet minden pillanata ajándék. Hogy ez közhely? Igaz, de a jelentése a maga egyszerűségében tény. És mégis sokan panaszkodásra, pletykálkodásra, rosszindulatúságra pazarolják az idejüket. Panaszkodnak, de nem változtatnak az életük lefolyásán. Nem veszik észre, hogy önmaguk választása az, hogy ott vannak ahol. Mert a nem cselekvés is cselekvés. Azaz, ha mondjuk utálják a munkahelyüket, de még mindig ott dolgoznak, akkor ez is egy döntés. Az csak kifogás, hogy azért nem jönnek el, mert ennyi idősen…. vagy mert nincs lehetőség, vagy mert bármi. Kifogás kifogás hátán.

Nincs baj azzal, ha maradunk, de akkor hagyjunk fel a panaszkodással, a pletykálkodással, felejtsük el a susmust, a rosszindulatot. Mi határoztunk így. Ha pedig nem bírjuk tovább, akkor tegyük félre a kifogásokat, és lépjünk tovább! Mert az élet pillanatok egymás utáni váltakozása, és nem tudhatjuk, hogy az, amit most a saját életünknek aposztrofálunk meddig pulzál.

Tényleg panaszkodásra akarjuk pazarolni azt a gazdagságunkat, az időnket, ami csak a miénk?

Tényleg pletykálkodni, susmusolni akarunk, kipécézve embereket, helyzeteket ahelyett, hogy a saját jövünkért tennénk a saját jelenünkben?

Tényleg azt választjuk, hogy nem választunk? Mert ha igen, akkor oké. Oké, de vállaljuk érte a felelősséget! Ne a főnök, a munkahely, a férj/feleség, a gyerek, a kormány, a szomszéd, vagy az akárki/akármi legyen a hibás, az ok. Hanem álljunk abba bele, hogy igen, mi döntöttünk így, hogy per pillanat nem döntünk, viszont felelős, felnőtt módjára viselkedünk, és nem csúszunk bele a folyamatos panasz, panaszkodás, kidumálás véget nem érő körforgásába.

Ez az az elhatározás, amit helyettünk senki sem hozhat meg. Mert igen, a nyavalygás, a panaszkodás, a pletyizés pejoratív értelemben véve gyerekes viselkedés, és felelőtlenség is. Ott kezdődik el a valódi életünk, ahol merünk a tetteinkért, szavainkért, sőt még az érzéseinkért, gondolatainkért is felelősséget vállalni!