A pozitív lélekszemlélet titka

A pozitív gondolkodás híve vagyok, de nem elvakult módon. Persze ez egy teljesen vak embertől furcsán hangozhat, de én most a fizikai okuláré állapota helyett a lelki lencsék milyenségére célzok. Legyünk pozitívak, természetesen. Legyen motiváló mantránk, ami bármikor ki tud minket húzni a bajból, de! A „de”-nek jelentősége van.

De, ha fájdalmat érzünk, ha gyászolunk, ha dühösek vagyunk, ha tombolunk, ha negatív érzések kerítenek minket hatalmukba akkor ne ellenkezzünk! Éljük meg, és át őket! Engedjük, hogy a pólusunkig hatoljanak, hogy kifordítsanak a bőrünkből, hogy átcsapjanak vad hullámaik a fejünk felett. Mert ha ezt megtesszük, akkor a háborgó tenger hirtelen megnyugszik, elnyelve a habokat, békét sodorva lelkünk partjára.

Ehhez bátorság kell, kétségtelenül. Nagyon nehéz farkas szemet nézni azokkal az érzelmekkel, melyek szinte felőrlik lelkünket. A rettegés zsigereket szorongató fogsága, a fájdalom elménket égető, idegeket perzselő vad bánata, vagy éppen a harag olthatatlan, mindent felemésztő tüze nem kezelhető könnyen.

Ám a végleteket mindenképpen kerülnünk kell! Az nem „szembenézés”, ha valaki belemerül az érzelemtengerbe, s fulladozik, miközben számtalan helyről kapja a segítő kezeket, mentőmellényeket, amiket ő vad vagdalkozásában észre sem vesz.

De az elfojtás sem célravezető, sőt nagyon veszélyes. Amit lenyelünk, elnyomunk magunkban az nem tűnik el. Gócként ott marad a szervezetünkben, s idővel akár testi, akár lelki betegség képében visszaköszön.

Egyszerűen azért, mert nem tehetjük meg, hogy a minket érő ingerekkel, eseményekkel, helyzetekkel, emberekkel, és érzésekkel ne „küzdjünk” meg. Ők a mieink, az élet név szerint nekünk címezte őket. Nincs előlük menekvés.

Farkas szemet nézni nem egyszerű feladat, a szemünk könnyen könnybe lábadhat, és nem a merev tekintettől. De megéri bátornak lenni, megéri olykor csatákat veszteni, hogy végül a háborút mi nyerhessük meg!