A tanítás/tanulás soha véget nem érő körforgás!

Amikor valamilyen nehezen emészthető, megoldható problémával találjuk szembe magunkat, sokszor hajlamosak vagyunk az ég felé nézve “miért” villámokat szórni, és teljesen megfeledkezni két fontos dologról. Az egyik, hogy minden esemény, helyzet, gond stb. tanítás. A másik, hogy nemcsak számunkra leckék ezek az élethelyzetek, hanem a közvetlen/közvetett környezetünknek is. Vagyis nem egyszer a körülöttünk élők rengeteget meríthetnek és tanulhatnak abból, ahogyan reagálunk, viselkedünk és fejlődünk egy-egy szituációban.

Fotó: Novákné Heni

Attól még, hogy fájdalmaim vannak nem áll meg az élet és a szükséges teendők elintézése nem maradhat el. Két napja reggel vérvételre indultam, fehérbottal. Anyu csendben követett, s csupán egyszer-egyszer szólalt meg, ha teljesen idegen részhez értünk, hogy segítsen rögzíteni a támpontokat. Nem nyúlt bele egyetlen mozdulatomba sem, nem ragadott karon mondván, amíg ő ott van, addig felejtsem el a botozást. Hihetetlen nagy erőről tett tanúbizonyságot, mert azt egy percig se gondolja senki, hogy ezt a fehérbotos karatét kívülállóként, mégis édesanyaként olyan könnyű végig nézni. Ő mégis megtette, s nekem ezzel segített a legtöbbet. Tudást és magabiztosságot adott a kezembe.

Hazafelé az egyik átkelőnél szándékosan bal irányban indultam el, mert szemből is úttest várt, s nem akartam abba a hibába esni, hogy mivel az egyenest, mint irányt nem tudom tartani, végül az autók között lyukadok ki.

Ahogy felléptem a járdára egy keskeny kis fűcsík fogadott. A következő lépésnél már tudtam, hogy a zimankó fehérségében megdermedt fűcsomók között valami más is várt rám. Egy jó nagy adag, állagából ítélve friss kutyakaki. Abban a percben, ahogy megéreztem a szerencsét hozó csomagot a talpamon ráncba szaladt a homlokom. Néhány felelőtlen kutyás miatt bélyegzik meg sokan a komplett közösséget. De mondjuk egy ilyen eset után ki az, aki ne cselekedne hasonlóan? Én, mint kutyával élő (és nem kutyát tartó) mélységesen felháborodtam a végtermék jelenlétén. Mármint az elkövető eb jó bélműködése nem zavart, örülök neki, de gondolom a gazdája nem volt vak, maximum csak annak tetette magát. Itt jegyzem meg, hogy talpraesett sorstársaim közül többen simán megoldják az ürülék felszedését. Szóval már a vakság sem jó kifogás.

S hogy mit kívántam az illetőnek, miközben a századik lábcsúsztatást végeztem a friss fűben? Csupán annyit, hogy próbálja ki milyen bekötött szemmel a bakancs redői közül kipucolni a még majdnem gőzőlgő, ezért kellően szagos pakkot. Elárulom: életre szóló élmény…. Vettem néhány mély levegőt, hogy egyrészt megnyugodjak, másrészt kiűzzem a tüdőmből a végtermék bukéját és végül elmosolyodtam.

Kipp-kopp, haladtam tovább az úton, elkönyvelve magamban, hogy szerencsém lesz, különösen ekkora határ akna széttapicskolása után.

Fotó: Novákné Heni

Ahogy hazaértem megsimogattam Lilit, aki már tülkön ülve várt, és rosszallóan szuggerálta a botot. Hálával a szívemben köszöntem meg neki ismét, hogy annyi mindent tanított és tanít nekem a mai napig, s Anyunak is hálás voltam azért, hogy valódi segítőként túl tudott lépni a félelmein, ezzel is támogatva engem. Mindig tanulok tőle az alázatról, a szeretetről, a türelemről és a mérhetetlen, fogyhatatlan hitről.