Adok-kapok, adok-kapok, adok-kapok. Mi lenne, ha ehelyett inkább ajándékozásban és ezzel egy időben történő befogadásban gondolkodnánk és főleg élnénk? Mert amikor az adok-kapok valóságát erősítjük, akkor folyamatos kompenzációban vagyunk. Ha kapunk valamit, akkor azonnal felbukkan az igény arra, hogy adjunk, mert úgy illik és különben is. Nem szeretnénk senkinek sem az adósa maradni. De mi van akkor, ha az adással együtt a másik fél a befogadás ajándékát kapja? Akkor mindenki nyer és senki sem veszít!
Ez az elképzelés idegennek tűnhet abban a világban, amiben élünk. Ahol tranzakciókban gondolkodunk. Ahol van input és output. Ahol látszólag a kettősséggé a főszerep. Ahol folyton címkézünk, skatulyázunk és analizálunk mindent. Ahol nyertesek és vesztesek élnek egymás mellett.
De mi van akkor, ha mindez csak egyetlen egy a választható lehetőségek közül? Ha mindez csupán illúzió, amit kollektív igazságként fogadtunk el? És ha mindezen roppantul egyszerű változtatni pusztán egy másik út választásával, járásával? Hogy mi lehet ez az ösvény? Például az ajándékozás és befogadás véget nem érő körforgása. Amikor az, aki ad azáltal kap, hogy a másik befogad, és az, aki kap azáltal ad, hogy hajlandó elfogadni az ajándékot. Ez ennyire egyszerű és kiteljesítő! Ha így állunk bele az életünkbe, ha ezt a körtáncot járjuk, akkor végképp elfelejthetjük a pólusokat, a bélyegeket, és az adósságokat. Mert ezek nem valósak többé a számunkra!