EgyFecskeAmikor azt mondjuk, hogy akkor és ott ennyi telt tőlünk, azzal mintegy vállrándítással konstatáljuk a meg nem változás, változtatás tényét. Lukács Liza a kötődésekről szóló előadásában kezdett bele ebbe a gondolatmenetbe, ami nagyon megérintett. Megérintett, mert olyan igazságot vélek benne felfedezni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni (jómagam is természetesen), és ami egyúttal társadalomkritikaként is megállja a … Olvass tovább
“Bah! Ma találkoztam egy nagyon fura külsejű kutyával. Két lába volt, azok is eléggé gizdák, és ha ezt én, a fő ropiláb mondom, akkor nekem elhihetitek a virgács-gizdaság nem ítélet, hanem tény. Aztán az orra furcsán hegyesnek tűnt, meg pirosnak, tuti olyasmibe ütötte bele, amibe nem kellett volna. És a legdurvább, hogy nem mellső lábai, … Olvass tovább
Hogy mit jelent egy őszintén érdeklődő kérdés, vagy igaz, biztató szó? Sokat! Rengeteget! Olykor mindent! Soha nem felejtem el azt a momentumot, amikor sok-sok évvel ezelőtt megkaptam azt, hogy túl sok vagyok. Túl sokat kérdezek, túl sokat érdeklődöm, túlságosan is őszintén, nyíltan közeledem. Túl-túl-túl. Túltolom. De mit? Mit tolok túl? A törődést? Miért baj, ha … Olvass tovább
“Fú! A helyzet az, hogy én mindig is tudtam, hogy Gazdi eléggé állat. Egyrészt ugye vagyok én neki, mint “vadállat”. Másrészt a jobb alkarján ott figyel egy főnix. Most nem azért mondom, de a hamuba sült pogácsa kutya füle ehhez a tetováláshoz képest, de ám legyen. Neki sokat jelent a főnix, mint motívum. Hát jó! … Olvass tovább
Annak a társasháznak az udvarán, ahol élek van egy ősöreg rózsabokor. Mondjuk ha engem kérdeztek nekem rózsafa. Vaskos, marcona, hajthatatlan, és nagyon tüskés. Már nem egyszer kerültem a töviseivel közelebbi testi kapcsolatba, bár tagadhatatlan nem igazán vágytam erre a típusú érintkezésre. A rózsaképződmény árnyékában, a talajhoz lapulva barátságosan minden évben feltűnnek azok a virágok, amik … Olvass tovább
“Én komolyan nem értelek titeket, embereket. Mit vagytok úgy oda a kajáért? Szagoltatok már félig lepisilt falevelet, vagy picit madárkakis fűszálat? Ugye, hogy nem! Na, pedig az tényleg mennyei! Jó, nem mondom a füstölt kolbász, szalonna illata tényleg csábító, de én simán ugrálok az uborkáért, meg a paprikáért is. De nem értem mit vannak úgy … Olvass tovább
Hol volt a kéz, ami utánad nyúl, és letörli arcodról a könnyeket? Hol volt a szó, ami utánad kiált, hogy állj meg, ne tedd? Az élet olykor elviselhetetlen, de ami egyedül kibírhatatlan az ketten éppen élhető, többen meg egyenesen éltető. Hol volt a tett, ami megállásra, gondolkodásra késztet? Ami megmutatja neked, hogy igenis, mindig vannak … Olvass tovább
“Na ide füleljetek törpetorpedók gyülekezete! Megmondom nektek a tutit! Bah! Így kell főbátor cincérként beszólni a nagyoknak! Küh! Adott egy családi ház. A családi házban egy kutya. Annak a kutyának szólunk be kedves apró testű barátaim, aki legalább tízszer akkora, mint mi! Alább nem adjuk! Bah! Tehát adott a családi házban a nagykutya. Ekkor ahogy … Olvass tovább
Nem egyszer találkoztam már elképesztően okos, intelligens emberekkel, akik érzelmi intelligencia terén is áldottak voltak. Becsültem őket. De találkoztam olyanokkal is, akik bár okosak és intelligensek, sőt már-már zsenik voltak, de a nagyképűségük lekezelésbe fordult. Voltak ők, meg a többiek. Ez a típusú nexus határozta meg a mindennapjaikat. És ez az, amitől nekem az összes, … Olvass tovább
Életemben egyetlen egyszer döntöttem úgy, hogy némasággal szakítok meg egy kapcsolatot. Egyetlen egyszer cselekedtem így, de életre szóló tanulsággá vált. Mert utána három-négy alkalommal is a saját bőrömön, lelkemen tapasztalhattam meg milyen is az a bizonyos pusztító némaság. Kegyetlen. Nincs szó, ami annyira sebezne, mint a hangtalanság. Nincs tett, ami annyira bántana, mint az elérhetetlenség. … Olvass tovább