A keresztünk a vállunkon nyugszik. Szálkái a terheink, a súlyok, melyek nyomasztanak minket, s a vasmacskák, amik olykor mélyre húznak bennünket. De mégis hogy érzünk mi, a keresztünk iránt? Gyűlöljük? Megvetjük? Elítéljük? Rá sem bírunk nézni? S vajon nem azért lettünk azok, akik vagyunk, mert olyan keresztet cipelünk, amilyet? Nem szeretni, tisztelni, becsülni kéne inkább?