Éveken át kerestem az utat… másokhoz, a többiekhez. Túl az általam „papírra” vetett sorokon, túl a szavaimon. Kerestem, hogy hogyan érkezhetnék meg abba a térbe, ahová a másik is szívesen lép be, ahol a falak szétolvadnak és ahol nem marad más, mint a lehetőség. A változás, változtatás lehetősége.
Éveken át kerestem az eszközt, amivel közelíthetnék. Túl mindazon, amit a kimondott-kimondatlan szavak kínálnak, túl a gesztusokon.
Az érintés csodája mindig is létezett az életemben. Láttam mire képes. Mire képes egyetlen egy érintés. De ekkor még nem sejtettem, hogy ez az az út, ami után kutatok, ez az az eszköz, amire annyira vágyok.
Amikor bars közben ülök az ágy végében és fogom a másik fejét, amikor megérinthetem a pontokat, akkor azt érzem, hazaértem. Végre itthon vagyok! Mert olyan módon adhatok hozzá mindazoknak az életéhez, akik engem választanak, akik megbíznak bennem, ami minden alkalommal tapasztalom milyen csodákra képes.
De nem az eszköz az, ami csodát művel elsősorban, nem én vagyok az, aki csodatevő, hanem a bars választásának ténye az, ami csodával ér fel! Amikor valaki végre úgy dönt, esélyt ad önmagának a jobbulásra, a kikapcsolódásra, egy órányi békére, amit aztán vihet magával tovább a zajos mindennapok kavalkádjába.
Hálás vagyok, hogy kezelhetek, és minden alkalomért köszönetet mondok! 