Nálam a dalszövegek megírása, valamint a zenei alap kitalálása épp olyan alkotómunka eredménye, mint amikor írok. Vagyis minden dal függetlenül attól mennyire bohókás, vagy éppen elgondolkodtató egy rész belőlem, ami ráadásul rólam szól. Ahogy szokták mondani egyetlen apró mozaikban ott rejlik a kép egésze, s ez így igaz. A héten debütált szám a “Bánom” című konkrétan egy vallomás. Vallomás arról, ami megfordul a fejemben, ami sokszor hiányzik, ami bár elérhetetlen oda bent mégis túlságosan közelinek, érinthetőnek tűnik. Mert bár alkalmazkodtam azokhoz a körülményekhez, amik nagyban befolyásolják az életem menetét, bár idővel nemcsak kényszerből belepasszíroztam magam a fizikai keretek közé, hanem el is fogadtam azokat mégis…. Mégis ott vannak az emlékeim, ott van az az elmúlt, egykori, tán igaz sem volt élet, ami igen, egyes napokon jobban hiányzik, mint máskor. De a hiány ellenére, vagy mellette tombol bennem a hála érzése azért, hogy vagyok, és hogy lehetek. A “Bánom” pontosan erről szól, de most már a szavak helyett beszéljenek a hangjegyek.