Kicsit mulatságos, mondhatni ironikus, hogy amikor ezeket a sorokat írom, akkor a jobb térdem épp megakadályoz – nemcsak az ugrálásban, hanem a szimpla járásban is. Márpedig a legújabb dal a “Dobbanás” épp a táncról, a felhőtlen kikapcsolódásról szól, amikor a szívritmus is a zene ütemére ver, amikor minden feloldódik a most pillanatában, és az itt csodájában. Mindenkinek más az a momentum, ami ilyen olvasztóerővé válik, ami nemes egyszerűséggel kohójában eggyé kovácsolja az itt, és a most amúgy is felejthetetlen párosát. Amikor ez megtörténik, akkor a gondolatok messzire szállnak, akkor lehúzó, lenyomó érzéseknek helyük nincsen, mert akkor nem marad más, mint az a szabadság, ami a lényünk valódi arca, ami a mi igazi formánk. Akad, akinek ez a mindent elsodró felolvadás a főzés, a sütés, másnak a futás, biciklizés, de nekem a vízben való megmártózás, a bringázás, a sétálás egy-egy mementója, és igen, a táncolás! És nem érdekel, hogy jól táncolok-e vagy történetesen tökéletesen bénán csapkodom a tagjaimat, mert nem másért, hanem magamért teszem, s nemcsak ezt, hanem az egész életem!