Elfelejtettünk szeretni. Sőt, ne is menjünk el idáig. Elfelejtettünk elfogadni. Elfogadni egymást. Elfogadni a másikat. A másik érzéseit, gondolatvilágát, tetteit. Elfelejtettünk szabadnak lenni. Hiszen ha másokat rabságban tartunk, akkor mi magunk is rabok vagyunk. Az elfogadás olyan alapvető, olyan zsigeri, hogy csak megfeszített “munkával” irtható ki még az írmagja is. Gondolkodtatok már azon, hogy szinte … Olvass tovább
“Mondom mi a helyzet. Nincs bevezetés, körbeudvarolás, meg kásakerülgetés. Gazdi vett valami izét. Az már gyanús volt, hogy nagyon örült neki, és ő néha nagyon fura dolgoknak is örül, mint például nyári eső, izzasztó biciklizés és társaik. Küh! Na, Mama kibontotta az izét tartalmazó dobozt, amiből három darab bármi került elő. Két hosszúkás rácsos akármi, … Olvass tovább
Ma rosszul lettem az utcán. Na ez az a valami, ami így, ebben a formában még soha nem fordult elő velem. De ugye egyszer mindent el kell kezdeni?! Persze nem titok, hogy a konok fejemnek legalább annyira köszönhetem ezt az élményt, mint a hőségnek. Már évek óta nem bírom a nagy meleget. Már most sem … Olvass tovább
A szeretet ezerarcú. De vajon milyen az igazi, tápláló szeretet? Vajon erre is úgy jövünk rá, ha előbb megtapasztaljuk mi az, ami nem táplál, ami nekünk nem szeretet? Sokat foglalkozom ezzel a témával mostanában. Főleg azért, mert hihetetlennek tartom azt, hogy az ember úgy általában milyen fokú télélő készséggel rendelkezik. Hogy olyan helyzeteket is képes … Olvass tovább
“A Gazdinak úgy érzem érzékenyítést kell tartanom arról, hogy milyen is az a születésnapi ajándék! Bah! Szóval mit kérünk szülinapra? Mondjuk tortát, vagy egy finom ebédet, esetleg kézzel fogható ajándékot. Ugye? Ugye! Bah! Erre az én kétlábúm mit kért? Kőszegi túrázást. Na kérem! Múlt héten legyalogoltunk 11 kilométert és 130 akárhány méter emelkedőt a fent … Olvass tovább
Mit is mondhatnék szülinapom alkalmából? Azt, hogy köszönöm! Köszönöm, hogy élek! Közhelyesnek hangzik, sőt elcsépeltnek, de igaz. Igaz nap, mint nap. Köszönöm, hogy megszülettem, köszönöm, hogy annyiszor újjászülettem, köszönöm, hogy immár 37 éve minden egyes nap megtapasztalhatom azt a csodát, hogy élek, dobog a szívem, lélegzek, és érzek. Érzek szeretetet, megbecsülést, csodálatot a világ, a … Olvass tovább
Tartozom egy vallomással. Miután abbahagytuk a tíz napos rizsböjtöt a negyedik szünnapon fogalmazódott meg bennem az, hogy meg szeretném még egyszer csinálni. Magam miatt. Mert érdekelt, hogy hogy reagálnék arra például, amikor Anyu valami finomat eszik mellettem. Márpedig azt kijelenthetem, hogy a rizsböjt viszonylagos íztelensége mellett még az is ínycsiklandónak tűnik, amit elviekben nem szeretek. … Olvass tovább
1. nap Elképesztően érdekes az elme. Amikor észleli, hogy váó, ez a bolond tényleg belevág a böjtbe, akkor mindent megtesz azért, hogy ezt a számára nagyon is kényelmetlen ötletet megcsákányozza. A krémesek, arany galuskák, és sajtos pogácsák konkrétan hadrendbe állva galoppoznak végig a lelki szemeim előtt. Olyan ételek is hirtelen roppantul kívánatossá válnak, amiket egyébként … Olvass tovább
Vannak dolgok, amik hiányoznak. Letagadhatnám. Elhazudhatnám. Magam elől is rejtegethetném. Meg is tettem, sokáig. Sokáig hitegettem magam azzal, hogy nem hiányzik a látás. Túl vagyok rajta. Letettem a témát. Annyira hatásosan adtam elő, hogy majdnem én is elhittem. De csak majdnem, mert amikor azokból az álmokból ébredtem fel, amikben a szeretteim arcát láttam könnyek áztatták … Olvass tovább
Amikor azt mondjuk, hogy akkor és ott ennyi telt tőlünk, azzal mintegy vállrándítással konstatáljuk a meg nem változás, változtatás tényét. Lukács Liza a kötődésekről szóló előadásában kezdett bele ebbe a gondolatmenetbe, ami nagyon megérintett. Megérintett, mert olyan igazságot vélek benne felfedezni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni (jómagam is természetesen), és ami egyúttal társadalomkritikaként is megállja a … Olvass tovább