A “Ne felejtsd el” egy kis emlékeztető. Vagy nem is kicsi…. Mint a STOP tábla. Megállj! Mert sokan hajlamosak arra, hogy amikor minden klappol az életükben, akkor érzéketlenné, vakká válnak a környezetükben élőkre. Akkor mindenki oldja meg maga a saját nyűgjét-baját, akkor akinek nem megy az minden bizonnyal hibás, és önakadályozó, és így tovább. Ebben … Olvass tovább
Mentem, és megyek tovább. Ez az a dal, ami valójában egy vallomás. Kicsit olyan, mintha a sorsutam köszönne vissza rímekben. Igen, általában mentem az utamon, s ha meg is torpantam, ha egyszer-egyszer meg is álltam végül folytattam tovább. Ahogy ezek a sorok megszülettek, ahogy a dallamok összeálltak azt is éreztem, hogy ez bár látszólag az … Olvass tovább
A legnehezebb akkor búcsút venni a másiktól, amikor ő már rég nem ott jár, ahol mi, lélekben. Testben még ugyanazt az utat tapossuk, még egymáshoz érünk, még együtt ízleljük a levegő kortyait, de a lelkünk egészen máshol jár. S ezzel se lenne baj, sőt. Ám amikor az egyik lélek kíséret nélkül szalad előre hátra hagyva … Olvass tovább
Vannak helyzetek, amik előtt értetlenül állunk. Vannak emberek, akik se szó, se beszéd lépnek ki az életünkből, s nem hagynak maguk után mást, mint tátongó ürességet, űrt, hiányt, s megannyi megválaszolatlan kérdést. A “Hova” című dal pontosan erről a vákúm helyzetről énekel, ami olykor fojtogató, máskor dühítő, s mindenkor értelmezhetetlen.
Szavak helyett beszéljenek a dallamok.
Néha, vagy gyakran – embere válogatja – érezzük, sőt tudjuk, hogy mi a következő lépés. Pontosabban érezzük, és tudjuk, hogy milyen irányba kellene lépnünk, ha…. Ha nem lenne bennünk milliónyi kétségparázs, félelemszilánk, rettegésmorzsa. De ezek velünk, bennünk vannak, s mint ilyenek aláaknázhatják az elszánásunkat. A dal erről szól, erről az örvényről, amit oly sokan oly … Olvass tovább
Játék, flört, kacérság, és az elengedés fontossága – mert a nehéz, súlyos, komoly mondanivaló néha nem árt, ha könnyedebb csomagolásban érkezik.
Annak idején a dal alapját adó szöveg dühstrófa néven született meg bennem. A düh motivált eleinte a megírásában, aztán a csalódottság, a sértettség, végül pedig a bánat feneketlen érzése. Igen, mert ezek is normálisak, ezek is velünk járnak, ezek is hozzánk tartoznak. És igen, néha ki kell őket mondani, ki kell tombolni, ki kell sírni, … Olvass tovább
Fekete, fehér. Sötétség, világosság. Nappal, éjszaka. Dualitás. Vajon felismernénk a nappalt, ha nem borulna ránk nap, mint nap vaksötét éj? Vajon értékelnénk a világosságot, ha nem burkolna be minket újra, és újra a sötétség? Vajon a fehér minden színt magába foglaló szépsége nyilvánvaló lenne akkor, ha nem létezne fekete? S vajon olykor a nem szép, … Olvass tovább
Vannak olyan emberek, akik tipikus mintázatban élik az életüket úgy, hogy ők természetesen erre nem tudatosak. Panaszkodnak, sajnálkoznak, valakit a szájukra vesznek, ha van feladatuk azért, ha nincs akkor azért nyavalyognak. Hogy miért lényeges ebben a helyzetben felismerni a mintaszerűséget, azaz azt, hogy ez a fajta viselkedés az esetükben nem személyre szabott, hanem … Olvass tovább