Normal
0
21
false
false
false
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}
Lapozgattam a szótárat. Sok-sok betűhalmaz, értelmezés, de egyetlen szinonimát sem találtam arra a hűségre, amit Lili mutat felém. Ezt a fajta szeretetet nem lehet emberi nyelven kifejezni. Ezt csak az értheti, aki látta. Aki belenézett akkor a szemébe, amikor féltett, amikor barna írisze könnyben úszott és amikor végre, boldogan felcsillant.
Nehéz erről írnom. Nehéz megállnom könnyek nélkül, mert Lili egy olyan csoda az életemben, akiért érdemes nap, mint nap küzdeni. Annyi mindent kapok tőle, hogy azt leírni sem tudom. Olyan dolgokat éltünk meg együtt, amikre nem jók az emberi szavak. A hideg orra, ahogy a nyakamhoz ér és beleszuszog; ahogy féltő szemei követik lépteimet vagy ahogy hozzám bújik és csendesen elalszik – ezek mind-mind részletei annak a mesének, aminek a címe: Lili és én.
Minden kezelésmentes napon a reggelt a pékségben kezdjük. Ahogy rárakom a hámot izgalom önti el és a farka még hevesebben csóvál. A lépcsőkön fokonként megyünk, folyton visszafordul és figyel: jól vagyok-e. A legkisebb útrepedést is bejelzi és örömmel adom a dicséret mellé járó jutalomfalatot.
Amikor hazaérünk és levetem róla a hámot vígan megy ki az udvarra és hozzám bújik. Fejét és egész kis testét a lábamnak nyomja, közben „beszél”. Szavak nélkül, de mégis sokkal többet mond el, mint bármely szöveg, ami erről szólna.
Délután néha lepihenek. Ilyenkor magam mellett csinálok neki is helyet és összebújva alszunk el. Az orra a nyakamban szuszog. Amikor felébredek és megsimítom fél kómában már csóvál is és egy puszit nyom le az arcomra.
Dialízises napokon pedig megkezdi a közel öt órás várakozást. Lefekszik a sarokba és csak néz. Érzem a tekintetét a hátamon, érzem, hogy csak rám figyel. Mindig megszakad a szívem, de muszáj felfeküdnöm az ágyra. Aztán elkezdődik a kezelés és amikor megszúrnak ő elfordítja a fejét. Nem akarja a fájdalmat látni, de két másodperc múlva újra rajtam függ a tekintete. Ha valaki odamegy hozzám éberen figyel és a távolból is óv. Eleinte három óra elteltével halkan sírni kezdett. Ilyenkor én is sírtam, könnyek nélkül. Borzasztóan hiányzott, még akkor is, ha csak pár méterre voltunk egymástól. Mostanában nyugodtabb, de az utolsó egy órában milliméterenként araszol közelebb az ajtóhoz. Aztán a gép zenél és ő megfeszül. Kihúzzák a tűket és hegyezi a fülét. Teljes teste ugrásra készen áll és vár. Amikor végre kimehetek hozzá szinte kirobban a helyéről. Úgy hullámzik a teste, hogy leírhatatlan. Füleit örömében hátrahúzza és csak bújik, nyomja hideg orrát a lábamnak és minden mozdulatával azt üvölti: szeretlek. Én pedig ugyanezt mondom neki hangosan, hangtalan folyton-folyvást.
Sokaknak ez túlzásnak tűnhet. De én mégis úgy hiszem ez teljesen normális. Nekem Lili az életem és életet adott. Vele lehetek szabad és újra látó. Bármikor elindulhatunk és nincs előttünk akadály.
A zebránál megáll és addig nem enged elindulni, míg egy autót is lát mozogni. Soha nem hagyná, hogy bajom essen. Ezzel persze én is így vagyok. Ő egy csoda az életemben, hihetetlen csoda.
Ha bármelyikőnk szomorú, akkor előveszi bohóc voltát. Odacipeli hozzánk az egyik kis játékát, aztán nekiáll bökködni. „Röfög” majd hanyatt dobja magát és ahogy a parketten csóvál olyan, mintha egy dobos csapat lenne nálunk. Amikor óhatatlanul elmosolyodunk megnyugszik, lenyom pár puszit és ráfekszik a lábunkra. Teszi mindezt úgy, hogy sokszor ő is bánatos, mert érzi a kezelést, érzi az újra ismétlődő várakozást, érzi, érezte a változást.
Tegnap be kellett azért jelentkezzek a facebookra, hogy megosszam egy újabb élményemet. Nem lepődtem meg, de óriási öröm töltött el. Igazán leírni sem tudom: a hála, a szeretet és a végtelen megbecsülés elegye volt ez.
Az otthonomhoz közel hám nélkül szaladgálhatott Lili. Ki is használta a helyzetet és buzgón „olvasta” a többi kutya nyomát. Időnként előre rohant, hogy aztán beérjem, majd futott tovább. Szép este volt, olyan este, ami engem hajlamos elvarázsolni. Nem is figyeltem igazán. Azt hallottam, hogy Lili pár méterre bőszen szaglászik, de a szél zaján kívül más nem jutott el hozzám. Alig léptem egyet, amikor hirtelen mellettem termett. Szinte a semmiből ugrott elő és elém ült. Nem értettem a dolgot, hiszen nem hívtam be. Pár pillanatig csodálkozva simogattam a fejét, majd előrekotortam a botommal. Akkor éreztem alig pár centire tőlem egy útrepedést, amit ha nem veszek észre lehet elestem volna. Ő viszont kapcsolt, annak ellenére, hogy nem volt munkában és rohant hozzám, segíteni, nehogy bajom essék. Ahogy ott ült és rám emelte a szemeit hirtelen nem is tudtam mit tegyek. Leguggoltam és átöleltem, ő meg a vállamra tette a fejét. Ez az igazi szeretet, önzetlen és odaadó, amiről oldalak ezreit lehetne teleírni, de egy ilyen pillanat…sokkal többet elmond róla.
Érzés – ezt a nyilvántartási nevet kapta Lili anno, amikor született. S mind a mai napig tudom a legtalálóbb volt rá ez a jelző, mert ő tényleg egy igazi „Érzés”. Egyszerre a szeretet, a hűség, az önfeláldozás megtestesítője. Amellett, hogy a szemem fénye, igazi társam is, akinek mindegy, hogy reggel vagy este; munka vagy szabadság: a legfontosabb a család: Édesanyám és én. S ez fordítva is így igaz…