
Koncertek, árusok, standok – kinek, mit jelent egy fesztivál. Nézelődni én is szeretek az érdekesebbnél, érdekesebb portékák között, de valahogy mindig jobban izgatnak az emberek, akik a pult mögött állnak. Akik sok esetben vándormadárként egész évben járják az országot, hogy egyedi termékeiket a közönség elé tárják. Érzések, mozdulatok, beszélgetések, gesztusok. Ezek azok a szív-sátrak, amelyeket nyitott szemmel figyeltem, kerestem, s találtam is az idei nyáron.
Keszthely városa folyamatosan lenyűgöz. Talán már túl sokat is áradozom róla, de ki tudja miért, ott is megtaláltam önmagamat. A Balaton jelenléte számomra nem csak negyven fokban különleges. A táj, a környezet egyszerűen elvarázsol. A nyár utolsó bulija talán az augusztus 20-hoz kapcsolódó bornapok voltak. Bár a vörös itóka engem különösebben nem hoz lázba, de a vele járó kirakodókat annál nagyobb érdeklődéssel támadtam be. Nem kerestem semmit, mégis értékeket találtam. A retro édességeket áruló portékás közvetlensége, barátságossága lenyűgözött. Mindent lehetett kóstolni, a kérdezés nem zavaró légyként zümmögött körülöttünk, hanem szinte elvárásként merült fel. Mi, hogy, miből készül – s az ízek harmóniája mellett az udvariasság, kedvesség, informáltság színeit is megismerhettük.
A kürtös kalács talán sokak gyermekkori kedvence. Nekem is kapcsolódik ehhez a finomsághoz igazi, ősi emlék. Amikor picurka leányzó voltam az általános iskolámba hetente egyszer jött egy idős bácsi, aki házi, faszénen sütött kürtöst hozott. Vaníliásat. Akkor sem dúskáltunk az anyagiakban, így két – három havonta jöhetett el az a nap, amikor én is beállhattam a sorba, s pár perccel később beleharaphattam a mennyei finomságba.
Jó kérdés, hogy miért figyeltem fel a Vándor kürtös kalácsosra? Talán azért, mert ahogy Anyu leírta a munkafolyamatot legyökerezett a lábam. Egy idősebb hölgy a tésztát úgy gyúrta, mintha már évtizedek óta kézzel alkotna kürtös tésztát (egyébként ez valószínűleg éppen így van), a sütést faszénen „elkövető” úriember profi pontossággal pörkölte meg a cukrot, épp ahogy kell, majd forgatta bele a fűszerekbe a várva várt eledelt. A fiatal hölgy, aki a pultban állva átadta a forró mannát annyira kedves, közvetlen, ügyes, és gyors, hogy szóhoz sem jutottam. Legközelebbi találkozásunknál már megismert minket, s pár héttel később szülővárosomban is örömmel üdvözöltem a „Vándor” csapatot. Az a fajta összhang, amely a mozdulataikból kiolvasható példaértékű.

Keszthely, és Hévíz között nem olyan hatalmas a távolság, ráadásul a két várost egy csodálatos kerékpárút köti össze, amely erdők ölelésében kanyarog. Úgy döntöttünk, hogy számunkra gyalog is bevállalható a túra. Elindultunk, s nem túlzás azt állítanom, hogy életem egyik legszebb sétáját élhettem át. A fák megnyugtató közelsége, a természet varázslatos illata egész egyszerűen repített minket. A csend, béke, nyugalom átkarolta a vállunkat, s szavak nélkül is csak mosolyogtunk. A város szívét, azonban kicsit nehezen, hosszadalmasabb galoppozás után találtuk meg. Az UFO kávézó nem tűnt különlegesnek, de szomjúnk már elviselhetetlen volt, ezen a párás 30 fok sem segített. Belépve, és kikérve a hűsítő italunkat egy kedves fiatal lánnyal találtuk szembe magunkat. Lilinek annyira örült, hogy az leírhatatlan. Én közben felfedeztem egy szuper szívószálat a poharamban. Pici, vaskos, ám nagyon aranyos kis darab volt, engedélyt kértem, hogy elrakhassam, mire kaptam egy egész pohárnyit, sok szeretettel. Csak úgy. Csak szívószál – mondhatnák sokan, de Olga kedvessége nekem sokkal többet jelentett, s még a jéghideg kortyoknál is üdítőbben hatott rám.

Nincs annál csodálatosabb érzés, amikor valakivel nem találkozunk egy esztendeig, de amikor újra látjuk egymást ugyanott tudunk mindent folytatni, hatalmas örömmel, a viszontlátás bódító boldogságával a szívünkben. Az Antik rétes csapata örök példája lesz a hagyományos rétes készítésének. Az orrunk előtt nyújtott, hajtogatott, töltött, és sütött tészta egész egyszerűen utánozhatatlan. Szegedről érkeztek szülővárosomba pár napra, hogy minket is elvarázsoljanak évszázados tudományukkal. Az ott dolgozók munkájában látott szeretet, tisztelet, és alázat elvarázsolja az embert. Hallgatni nyüzsgő hozzáértésüket, látni a réteseikkel szemben tanúsított lelkiismeretességüket, akkora élmény, hogy leírni sem lehet. Öröm beszélni velük, és példa az a fajta hozzáállás, amelyet ők tanúsítanak a vásárlók felé.
A sornak nincs vége, szerencsére. Sokáig tudnám még idézni azokat a gesztusokat, amelyek nekem a fesztiválokat jelentették az idei nyáron. Lehet, hogy akad, akinek ezek csak mozdulatok, eszmei értékek, szavak, simogatások, de nekem ezek jelentenek mindent, amik igazán értékesek, fontosak.