A VakVagány, s belőle az Egyfecske korszakokat jelző elnevezések. Mindkettőben bennük vagyok, s mindkettő elárul valamit rólam, az utamról, a haladásomról. Ám a Flownixi kicsit más. Olyan, mint egy évtizedek óta dédelgetett álom, amiről talán soha nem hittem, hogy megvalósulhat, s ami pár napja mégis valósággá, a valóságommá vált. Ez több, mint egy korszak, több, mint egy útjelző tábla. Ebben mindenem benne van.
Benne vannak a szüleim. Apukám, aki dobolt, gitározott. Anyukám, aki furulyázott, hegedült, és vonzódott a zongorázáshoz.
Benne van az Unokatestvérem, aki a szemem előtt vált fiúból férfivá, társból apává, és lemezlovassá. Gyerekkorom óta pörgette a lemezeket, s talán nem is sejtette soha ezzel milyen hatást gyakorolt rám.
Benne van minden egyes dal, ami valaha reményt, hitet adott, ami olykor kihozta a könnyeimet, ami átlendített azokon a szakadékokon, amik néma csendben elnyeltek volna.
Mindenem benne van.
Flownixi. A név, amiben ott van a flow, az áramlás, és ott vagyok én is. A dalok pedig az ai segítségével sorban érkeznek, a dalszövegeim, a zenei instrukcióim alapján. Az állapot című az első a sorban, de nem az utolsó, itt meghallgathatjátok:
S hogy hova vezet ez az út? Nem tudom, de ha abból a bennem tomboló örömtűzből egy picike szikrányit is át tudok adni, akkor a szívem diktálta ütem, és a lelkem zengte dallam tényleg dallá érhet nemcsak itt bennem, hanem másokban is, és mi ez, ha nem kiteljesedés?