Az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadás legalább olyan jelentőségű ünnep, mint nálunk a karácsony. Évente egyszer a rokonok összegyűlnek, egy asztalhoz ülnek, s hálát adnak egymásért, a pulykáért, és az áfonyaszószért. Nincs ezzel baj, de ahogy nálunk a karácsony, úgy Amerikában a hálaadás is csak néhány hetet ragyog be, s csupán pár napra korlátozódik. De mi van az év többi napján?
A köszönet kinyilvánítása mindennapos feladatunk kellene, hogy legyen. A „köszönöm” kezd kimenni a divatból, mind ritkábban mondjuk egymásnak, ahogyan a bocsánat, legyen szíves sem túlságosan gyakori szófordulat manapság. De ezen bármikor változtathatunk. Lehetünk mi a köszönet bajnokai!
A hála olyan a léleknek, mint a szívnek a vér
Nem tud nélküle élni. Azok az emberek, akik soha nem mondták még ki „hálás vagyok” idővel összeszáradnak, s bekérgesednek. A hála körbe vesz minket, csak észre kell vennünk. Kezdjük így a reggelt „hálás vagyok”, s ezzel folytassuk a napot. Végül, amikor álomra hajtjuk a fejünket, ne feledkezzünk el köszönetet mondani.
A hála fal az a hely, ahol bátran kinyilváníthatjuk miért mondunk köszönetet. Ez az univerzális „hálaadás” színtere, ahol boldogan, felszabadultan mondhatjuk „hálás vagyok”. Néhány példa, amelyek bemutatják, minden pillanat érdemes a megbecsülésre:
Hálás vagyok azért, hogy reggel felébredve a szeretteimet öleléssel, puszival köszönthettem. Hálás vagyok az éltető esőért, ami csendes vihar formájában megérkezett, felpezsdítve a kiszáradt földeket. Hálás vagyok a kávémért, aminek annyira szeretem az ízét, s mely ellát energiával a nap elején. Hálás vagyok a ruhámért, ami ízlésemet tükrözi, s mely hűségesen elkísér a munkába, társamul szegődve a napi teendők forgatagában.
Ez ennyire egyszerű… Folytassuk együtt a sort! Kommentbe írd be bátran, miért vagy hálás ma?