Akik olvasták az előző részt előfordulhat, hogy egészen szélsőséges reakciókat éltek meg. Akadhatott olyan, aki szívesen agyonvágott volna egy szívlapáttal, de előfordulhatott olyan is, aki nemes egyszerűséggel hülyeségnek titulálta az egészet. Megnyugtatok mindenkit, ezek a megnyilvánulások mind teljesen rendben vannak. Én sem cselekedtem annak idején másként. Előbb felháborodtam, mert mi az, hogy én foglalkozzak magammal akkor, ha más az idióta? Aztán következő lépésben tagadtam, hogy ez egy blődség és különben is, hagyjuk már. Aztán végül megnyíltam a lehetőség felé, hogy mégis van benne valami, ki kellene próbálni, hiszen mit veszíthetek vele? Legfeljebb a kamaszos hévemet, meg a dacosságomat, de ezekre ennyi idősen amúgy sincsen túl sok szükségem. Szóval végül tettem egy kísérletet, meg még egyet és még egyet… Gondolom sejthető, hogy milyen végeredménnyel.
Rájöttem arra, hogy igen, sohasem az a kérdés, hogy ki-mit csinált, mondott, gondolt, érzett, hanem az, hogy mindez hogy érint engem? Milyen visszhang keletkezik bennem? Mekkora hullámokat generál egyetlen, aprócska lelkem tavába dobott kő? Mivel az én kivetítéseim, nézőpontjaim, sőt nem egyszer ítéleteim formálják a világomat, ezáltal csak én változtathatom meg az alapokat. Hiába a külső körülmények alakulása, ha belül nem történik semmi, akkor szó szerint marad a mozdulatlanság, ami az élettel, a pulzálással nem összeegyeztethető.
Még valamire rádöbbentem. Ami ellen irdatlan haragot, tiltakozást, dühöt érzek, azzal bizony vastagon dolgom van. Az bizony betalált a rendszerembe, és erről nem az tehet, aki benyomkodta rajtam a nyomógombokat. Mert azok a gombok rajtam vannak, tehát kizárólag saját magamon keresztül szüntethetem meg őket. Úgyhogy van egy jó vagy rossz hírem, azok akik szívlapáttal csapnának agyon vélhetően jócskán érintettek ebben a témában, akárcsak a közönyösek, a hülyének degradálók és mindazok, akik valamilyen heves reakcióval éltek. Ez akkor jó hír, ha már készen állunk az önmunkára és hajlandóak vagyunk szembenézni a lidérceinkkel. Abban az esetben ellenben rossz hír, ha egyelőre itt még nem tartunk, mert akkor minden hasonló tükör csak méreggel tölti fel keserűségtől terhes szívünket.