“Az van, hogy tudjátok, aki eszik az…. itt mindenki egészítse ki a mondatot érzékenysége szerint. Bah! Mi négylábúak például ilyen kis cuki piramisokat termelünk. Ugye milyen cukik? Hát nem! Akkor nem, amikor a többi csahostárs gazdája nem szedi össze az elhagyott kupacot. És nehogy azt gondoljátok, hogy ilyen nincs! De van! Akkora határ aknákkal van tele a placc, mint amekkora én magam vagyok. Bah! Tegnap például lesétáltam a közeli parkoló füves terepére, hogy elintézzem a zöld beruházásomat. Mama, mint egy partiképes posztméh körülöttem zsongott, hogy nyomban felkapja a terményt, ami kipottyan belőlem. És mi történt? Miután én kedvesen, és roppantul szolidan megtettem azt, amit a bélhaza követelt beleléptem egy gigantikus méretű…. most leírjam? Leírom! Beleléptem egy gigantikus méretű szarba. Baaaaaaah! Ez nem mulatságos, mert kis méretemből adódóan kb. a combom felső részéig úsztam másnak a végtermékében. Halljátok, azért az nem igaz, hogy minden kutyához nem tartozik egy olyan posztméh lelkesedésű gazda, mint nekem a Mami…. Kellene,hogy tartozzon! Ehhez képest gazdi is rendszeresen átgyalogol a piramisokon, és mivel ezt nem Egyiptomban teszi nem túl boldog tőle. Küh! Már megértem! Majd megkérem Mamit, hogy indítson egy olyan tanfolyamot, vagy mit, aminek a tematikáját (ezeket a szakizéket gazditól tanulom) egyetlen vakkantásban is kitűnően össze tudom foglalni: szedd össze, amit a kutyád elhullajt, mert te sem pottyantasz (remélhetőleg) otthon a járólapra! Bah!”
Manna
