A vélemény, mint megnyilvánulás kiről árulkodik? Kinek a bensőjét fedi fel? Vajon azét, akiről szól a kijelentés, vagy azét, aki megfogalmazza azt?
Vajon a formát öltő szubjektumok mennyire nevezhetőek objektívnek? A harminc fok biztos, hogy mindenkinek őrült meleg? S ami egyeseknek elviselhetetlen, az elképzelhető, hogy másoknak nemcsak kibírható, hanem élvezhető?
Vajon mennyire szabad engednünk, hogy egy kívülről jövő megjegyzés a lelkünkig hatoljon? Miért mérlegeljük valóság tartalmát, mikor tudjuk: valóságos? Miért nem mérlegeljük inkább azt, hogy az elhangzottak kire vonatkoznak?
A kiindulási pontra visszatérve vajon a véleményezés kiről szól? A véleményezettről, vagy a véleményezőről?
Vajon az egyes megnyilvánulásaink (legyenek azok verbális, nonverbális üzenetek) nem rólunk alkotnak egy képet? Vajon gesztusaink nem önmagunkról mesélnek? S ugyanígy vajon a kifejezésre juttatott egyéni szubjektumok nem az egyének benső világáról tanúskodnak?
Ha pedig a vélemény, vagy bármi felénk érkező jelzés a másik fél lelkét tárja fel, akkor miért hagyjuk, hogy az a mi lelkünket sértse meg (ha bántó)?
Vajon, aki szereti magát (nem öntömjénező értelemben) az tisztában van önnön képességeivel? Ha ismeri korlátait, s ezzel együtt ki tudja terjeszteni szárnyait, akkor szüksége van külső segítségre?
S vajon mi történik azzal az emberrel, aki nincsen magával tisztában, aki kívülről várja a támogatást, a megerősítést, a választ? Nem rokkan-e bele minden egyes negatív kritikába? Ha pedig a szárnyakat is magán kívül keresi, akkor repülése nem válik-e függőjévé mások segítségének?
Vajon a szeretetet adni, és kapni kell, vagy mi vagyunk a szeretet? Vajon ha hagyjuk, hogy megismerjük valódi énünket, azzal ösztönözhetjük ugyanerre a körülöttünk élőket?
Vajon másokat kell megváltoztatnunk, vagy előbb magunkat? Vajon, ha átalakulunk, s harmóniába kerülünk (önmagunkkal) azzal generálhatjuk a globális összhangot?
Vajon a szóban kifejezett vélemény, vagy a tettben megmutatott példakép erősebb hatású? Vajon a példaként élő példa az igazi példa, vagy a csendben tevékenykedő élő az élő példa?