Ki vagyok én, ki az az a vagyok, aki vagyok?

Az “Én” született meg először az “Elmondom” című harmadik kislemezemről. Minden benne van, amit nekem az “én” jelent, és természetesen itt nemcsak én-magamra gondolok. Sőt! Arról az énről mesélek, ami mindannyiunkban ott van, és arról az énről, amivé a legtöbben válni szeretnénk. Arról az énről, ami maga a megengedés, ahol a másik én kiteljesedhet, ahol nincsenek összezsugorító erők. Mindannyiunk énként létezhet térként, és a mintáink, sémáink, múltbéli sebzéseink összességeként, olyanként, amilyennek mindenki más lát, láttat minket, vagy pont annak az ellentéteként dacból szembemenve a világgal. Igen ám, de ez még mindig nem ön, és én kiteljesítés, hanem ugyanazon csontnak a két rágós fele. A legszebb érzés, és élmény az, amikor az én a maga szabadságában lehet jelen. Sokan a nagy önmegvalósításban hajlamosak átmenni nyafogós, kényeskedős állapotba, olyan fázisba, ahol tulajdonképpen alig lehet rájuk számítani, s nemcsak másnak, valójában önmaguknak sem alkalmas társak. Ez sem baj. Ennek a megengedése piszok nehéz, ez tény, állva a másik oldalon, és figyelve, de megéri. Mert előbb-utóbb az én, mint egy massza formálódik, alakul. És ha most ez teljesen kínai, amit írok akkor sincsen gond, akkor szóljon helyettem a dal, ütemesen, tempósan, táncolós-éneklősen.