Nem beszélni. Nem beszélni a rosszról, a fájdalomról. Nem beszélni a kétségekről, a hiányról. Nem beszélni semmiről, ami éles, ami vág, ami szúr. Nem beszélni, mert ha nincs beszéd, akkor talán a beszédtéma sem létezik. Olyan stratégia ez, amit évtizedek, generációk sora óta visznek tovább az emberek. S olyan taktika ez, ami megbetegít, ami sózsákokat teremt, ami olyan terheket szül, amik idővel elviselhetetlenek. Ki kell mondani. Ki kell beszélni, és így is letenni azt, ami letehető. Úgy tűnhet a kimondott szó nem rendelkezik saját erővel, de ez csak a látszat. Az elhallgatás nem megoldás. Pontosan ezért született ez a dal is, mert olykor tényleg csak arra vágyik az ember, hogy picire összehúzhassa magát, hogy még a fejét is bedughassa valami alá, mondjuk a pokróc ölelésébe, hogy egy pillanatra a valóság éle tompábbá, fénye halványabbá válhasson. A kimondott szó épp úgy elszáll végül, mint a szavak fajsúlyát adó nehéz érzések, ezért öntöttem én is dalba mindazt, ami látszólag csak lehúz, de aminek a kimondása igazából felemel. S talán nemcsak engem!
