Legyél kedves, legyél barátságos, legyél segítőkész, legyél motiváló, legyél ilyen, vagy legyél olyan! Kategóriák, általános érvényű csoportosítások, amikre valójában nem létezik helytálló definíció, mert nagyon máshogy élünk, jelenítjük meg benső világunkat, és fejezzük ki az érzéseinket, gondolatainkat.
Épp a minap szembesültem azzal, hogy amit én inspiráló beszélgetésnek hittem az a másikban arroganciával fűszerezett beszólogatások hada képében csapódott le. Pedig emlékszem, hogy mit miért, és főleg, hogy milyen térből mondtam, de ez csupán az én világom. Azt nem sejthettem, hogy a másik milyen passzban van, mi mennyire érinti meg. Hiába a humor, vagy a szeretet, esetleg mindkettő, ha ez a számomra édeskés burok keserű masszává is válhat.
A kérdés az az, hogy akkor kinek van igaza? Valójában mindenkinek. A világon minden, és mindenki tükör. Ezt nehéz elfogadni olykor, főleg amikor felháborodunk valamin, vagy amikor pusztító dühöt érzünk, esetleg elmerülünk az önsajnálat tengerében. Pedig az igazság az, hogy mindenki tükör, mindenki mutat valamit rólunk önmagunknak, s általában ez a típusú találkozás nem szívderítő, mert hajlamosak vagyunk a negatívnak bélyegezhető dolgokat sokkalta előbb felfedezni másokban, és önmagunkban, mint a jót.
A világunk, a benső világunk olyan, mint egy kifeszített tótükör. Ha egy kis kő beleesik kintről, akkor aprócska fodrozódások épp úgy megjelenhetnek, mint hatalmas, tajtékzó hullámok. Rajtunk áll, hogy melyik. A mi reakciónktól függ.
Úgyhogy mindenkinek igaza van, mindenkinek a birtokában áll a saját igazsága. S bár szíven ütött ez az egész sztori, most mégis igyekszem afelé irányítani a fókuszomat, hogy mi az, amit mindez elárul rólam, és ha valami nem tetszik, akkor egyrészt mi az pontosan, másrészt mit tehetek a jövőben a megváltoztatásáért.