Mennyire becsülöd magadat?

Ha mindig rohansz, ha kétségbe esel akkor, ha két-három órára nincsen programod, ha magányosnak érzed magadat amikor kettesben maradsz: önnön kétségeiddel, akkor jogosan merülhet fel a kérdés: mennyire becsülöd magadat?

(Azt már félve írom le, hogy mennyire szereted magadat, mert sokan hajlamosak ezt a kifejezést félremagyarázni, s nárcisztikus jellemvonásokkal eltorzítani.)

A titok ugyanis benned van. Ha folyton keresed a menekülési útvonalat, ha megállás nélkül rohansz, és ha ijedtség tölt el a hirtelen csendben, akkor ott, legbelül valami nincsen rendben. Minden program, minden tevékenység kitűnő arra, hogy elvonja a figyelmedet: önmagadról. Pedig, ha benned nincsen béke, az előbb-utóbb a környezetedben is visszhangra talál.

Ha egyedül maradsz egy szombat este mit érzel? Azt, hogy magányos vagy, és most vajon mi lesz? Vagy azt, hogy de jó, kicsit magamban lehetek, megpihenhetek, feltöltődhetek?

Érdemes jó viszonyt ápolni önmagunkkal, mert életünk legnagyobb megpróbáltatásaiban, a legnehezebb pillanatokban, s végül halálunkkor magunk maradunk. Ha harmóniában töltöttük az addigi időnket, akkor nem egyedül, nem magányosan, sokkal inkább megbecsülten jó társaságban várhatjuk sorsunk alakulását.