A fogyás csak akaraterő kérdése. Tegye fel a kezét, akinek ez a mondat rémesen ismerős? Aki soha nem küzdött testsúlygondokkal nyilván nem ismeri ennek a kijelentésnek a maró, vágó élét, de aki valaha is megtapasztalta a saját bőrén mit jelent a kilókkal folytatott harc az bizony tudja egy ilyen mondat simán felér egy KO-val. És … Olvass tovább
Amikor az, akit szeretünk bajban van megbolondul az idő. Vagy tehetetlen szemlélőként figyeljük hogyan szaladnak tova az órák percekké dagadva, vagy az őrület határán tombolva sürgetjük a csigalassúsággal vánszorgó kis, és nagymutatókat. Amikor az, akit szeretünk elesett, beteg, fájdalmakkal harcol, akkor hirtelen minden semmissé, jelentéktelenné válik. Nem számít, hogy süt a nap vagy kellemes a … Olvass tovább
Húsz év. Rég volt igaz? Túl rég. 38 éves leszek, azaz többet éltem nélküled, mint veled. Ahogy leírom is hihetetlen, de igaz. 17 éves kamasz voltam tele bizonytalansággal, tinédzser hévvel. Volt, aki jobban csinálta a túllépést, mint én. Volt, aki kevésbé roppant bele a gyászba, de én nem tudtam hogy a fenébe csináljam azt jól, … Olvass tovább
Voltam már sár a cipőn, egy mozdulattal elnyomtak. Voltam már lecsöppenő lekvár, a tányér szélén landolva. Voltam már fejre állt vajas kenyér, ami senkinek sem kellett. Voltam már megcukrosodott méz, amit elfelejtettek. Voltam már nap az éjszakában, amit letakartak. Voltam már éj a nappalban, amit lehujjogtak. Voltam már valaki és nagyot estem, Voltam már senki … Olvass tovább
Elfelejtettünk szeretni. Sőt, ne is menjünk el idáig. Elfelejtettünk elfogadni. Elfogadni egymást. Elfogadni a másikat. A másik érzéseit, gondolatvilágát, tetteit. Elfelejtettünk szabadnak lenni. Hiszen ha másokat rabságban tartunk, akkor mi magunk is rabok vagyunk. Az elfogadás olyan alapvető, olyan zsigeri, hogy csak megfeszített “munkával” irtható ki még az írmagja is. Gondolkodtatok már azon, hogy szinte … Olvass tovább
Ma rosszul lettem az utcán. Na ez az a valami, ami így, ebben a formában még soha nem fordult elő velem. De ugye egyszer mindent el kell kezdeni?! Persze nem titok, hogy a konok fejemnek legalább annyira köszönhetem ezt az élményt, mint a hőségnek. Már évek óta nem bírom a nagy meleget. Már most sem … Olvass tovább
Mit is mondhatnék szülinapom alkalmából? Azt, hogy köszönöm! Köszönöm, hogy élek! Közhelyesnek hangzik, sőt elcsépeltnek, de igaz. Igaz nap, mint nap. Köszönöm, hogy megszülettem, köszönöm, hogy annyiszor újjászülettem, köszönöm, hogy immár 37 éve minden egyes nap megtapasztalhatom azt a csodát, hogy élek, dobog a szívem, lélegzek, és érzek. Érzek szeretetet, megbecsülést, csodálatot a világ, a … Olvass tovább
Vannak dolgok, amik hiányoznak. Letagadhatnám. Elhazudhatnám. Magam elől is rejtegethetném. Meg is tettem, sokáig. Sokáig hitegettem magam azzal, hogy nem hiányzik a látás. Túl vagyok rajta. Letettem a témát. Annyira hatásosan adtam elő, hogy majdnem én is elhittem. De csak majdnem, mert amikor azokból az álmokból ébredtem fel, amikben a szeretteim arcát láttam könnyek áztatták … Olvass tovább
“Az van, hogy tudjátok, aki eszik az…. itt mindenki egészítse ki a mondatot érzékenysége szerint. Bah! Mi négylábúak például ilyen kis cuki piramisokat termelünk. Ugye milyen cukik? Hát nem! Akkor nem, amikor a többi csahostárs gazdája nem szedi össze az elhagyott kupacot. És nehogy azt gondoljátok, hogy ilyen nincs! De van! Akkora határ aknákkal van … Olvass tovább
Amikor azt mondjuk, hogy akkor és ott ennyi telt tőlünk, azzal mintegy vállrándítással konstatáljuk a meg nem változás, változtatás tényét. Lukács Liza a kötődésekről szóló előadásában kezdett bele ebbe a gondolatmenetbe, ami nagyon megérintett. Megérintett, mert olyan igazságot vélek benne felfedezni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni (jómagam is természetesen), és ami egyúttal társadalomkritikaként is megállja a … Olvass tovább