Volt idő, amikor arra vártam, hogy majd valaki meggyógyít, megszerel, helyreigazítja az életemben mindazt, ami nincs a helyén. Vártam. Kipróbáltam számtalan módszert, elmentem ezernyi helyre, és vártam. Vártam, hogy majd egyszer csak egy karikacsapásra minden megoldódik. De aztán nem történt semmi. Kisebb-nagyobb előrelépések igen, de amit vártam az váratott magára. Sohasem ítéltem meg azokat az … Olvass tovább
A legkínzóbb, s egyben legtöbbeket fogva tartó illúzió az elkülönültség képzete. Az elgondolás, miszerint vagyunk mi, és vannak ők. Vagyunk mi, és van a természet. Vagyunk mi, és vannak az élőlények. Szóval mi nem vagyunk egyek, nem alkotunk egységet, s tulajdonképpen azon kívül, hogy ugyanazon bolygón leledzünk az ég világon semmi közünk sincsen egymáshoz. Néha … Olvass tovább
Sokáig azt gondoltam, hogyha hátat fordítok vadabb érzelemkitöréseimnek, akkor azok semmissé válnak. Mint ki ködbe lép, s hátra sem tekintve megy tovább. De a lidércek attól még nem tágítottak, hogy farpofákat látnak. Sőt. A düh, a harag, a kétségbeesés, az ítélkezés egyike sem távozott. Maradt és várt. Vártak a kitörésre, a megadásra. S rájöttem. Elengedni … Olvass tovább