Újév alkalmából érkezett az Állj meg – hivatalosan, ám valójában az üzenete mindenkor érvényes, minden egyes pillanatban, és csak rajtunk áll, hogy az idő melyik villanásnyi momentumában határozunk úgy, hogy igen, ideje tényleg megállni, ideje a jelenlét művészetét gyakorolni, és ideje nemcsak vakon menni előre, hanem tudatosan lépkedni létünk olykor sötétségbe vesző ösvényén.
Annyi mindent mondtak nekünk, főleg akkortájt, amikor még próbálgattuk a szárnyainkat. Például majdnem biztos, hogy tízből kilencen megkapták gyermekként, hogy túl hamisan “kornyikálnak”, úgyhogy inkább felejtsék is el egy életre az éneklést. Sokan ezt szó szerint értették, és soha többet még csak dúdolni sem dúdoltak. Pedig az élet egyik leginkább lélekszabadító cselekedete az éneklés. Aztán … Olvass tovább
Neked mi a szeretet? Hogyan fogalmaznád meg a megfoghatatlant? Nehéz felvetés ugye? A Jóllakat című dalban megkísérlem leírni a leírhatatlant a saját szemszögemből, azaz azt, hogy nekem mit is jelent a szeretet. Meglehet jónéhány válasz összecseng majd azzal, ami benned is kirajzolódik.
Nem az a kérdés, hogy mit, hol, és mennyiért…. Hanem az, hogy mikor nevettünk utoljára szívből? Mikor öleltünk lélekből? Mikor hallgattunk térből, és mikor szerettünk tiszta lényünkből?
Az elfogadás, ha drámai szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a kezdet, és a vég. Tény, hogy nélküle kínlódás, erőlködés, folyamatos passzív, vagy aktív harc az élet. De az is tény, hogy sokan félreértik. Sokan az elfogadást a beletörődéssel, beletöréssel azonosítják. Pedig abszolút nem ugyanaz ez a három. Korántsem! Az elfogadás erő, szabadság, lehetőség, nyíltság, … Olvass tovább
A “Ne felejtsd el” egy kis emlékeztető. Vagy nem is kicsi…. Mint a STOP tábla. Megállj! Mert sokan hajlamosak arra, hogy amikor minden klappol az életükben, akkor érzéketlenné, vakká válnak a környezetükben élőkre. Akkor mindenki oldja meg maga a saját nyűgjét-baját, akkor akinek nem megy az minden bizonnyal hibás, és önakadályozó, és így tovább. Ebben … Olvass tovább
Mentem, és megyek tovább. Ez az a dal, ami valójában egy vallomás. Kicsit olyan, mintha a sorsutam köszönne vissza rímekben. Igen, általában mentem az utamon, s ha meg is torpantam, ha egyszer-egyszer meg is álltam végül folytattam tovább. Ahogy ezek a sorok megszülettek, ahogy a dallamok összeálltak azt is éreztem, hogy ez bár látszólag az … Olvass tovább
A legnehezebb akkor búcsút venni a másiktól, amikor ő már rég nem ott jár, ahol mi, lélekben. Testben még ugyanazt az utat tapossuk, még egymáshoz érünk, még együtt ízleljük a levegő kortyait, de a lelkünk egészen máshol jár. S ezzel se lenne baj, sőt. Ám amikor az egyik lélek kíséret nélkül szalad előre hátra hagyva … Olvass tovább
Vannak helyzetek, amik előtt értetlenül állunk. Vannak emberek, akik se szó, se beszéd lépnek ki az életünkből, s nem hagynak maguk után mást, mint tátongó ürességet, űrt, hiányt, s megannyi megválaszolatlan kérdést. A “Hova” című dal pontosan erről a vákúm helyzetről énekel, ami olykor fojtogató, máskor dühítő, s mindenkor értelmezhetetlen.
Szavak helyett beszéljenek a dallamok.