A soha át nem élt pillanat, a soha nem létezett élet egy apró szikrája néha felvillan a sötétségben. Akkor, amikor a lét feketéje kontrasztosabb, mélyebb, mint valaha. Akkor, amikor a könnyek üvegszilánkokként gördülnek le. Akkor, amikor egy súlytalan másodpercben valahol az álom és ébrenlét peremén, vagy éppen a nagyon is érzékelhető létezés élének karcolásakor bevillan. … Olvass tovább
Hajlamos vagyok mentegetni az embereket. Hajlamos vagyok arra, hogy megmagyarázzam miért olyanok, amilyenek. Hajlamos vagyok arra, hogy felmentsem őket a tetteik súlya alól. Mert bennük vannak a rejtett értékek, csak még nem bukkantak felszínre, mert nem egyszerű a magánéletük, valójában boldogtalanok, de nem mernek továbblépni, mert a félelem uralja őket, de ahelyett, hogy ezt próbálnák … Olvass tovább
A fogyás csak akaraterő kérdése. Tegye fel a kezét, akinek ez a mondat rémesen ismerős? Aki soha nem küzdött testsúlygondokkal nyilván nem ismeri ennek a kijelentésnek a maró, vágó élét, de aki valaha is megtapasztalta a saját bőrén mit jelent a kilókkal folytatott harc az bizony tudja egy ilyen mondat simán felér egy KO-val. És … Olvass tovább
Amikor az, akit szeretünk bajban van megbolondul az idő. Vagy tehetetlen szemlélőként figyeljük hogyan szaladnak tova az órák percekké dagadva, vagy az őrület határán tombolva sürgetjük a csigalassúsággal vánszorgó kis, és nagymutatókat. Amikor az, akit szeretünk elesett, beteg, fájdalmakkal harcol, akkor hirtelen minden semmissé, jelentéktelenné válik. Nem számít, hogy süt a nap vagy kellemes a … Olvass tovább
Húsz év. Rég volt igaz? Túl rég. 38 éves leszek, azaz többet éltem nélküled, mint veled. Ahogy leírom is hihetetlen, de igaz. 17 éves kamasz voltam tele bizonytalansággal, tinédzser hévvel. Volt, aki jobban csinálta a túllépést, mint én. Volt, aki kevésbé roppant bele a gyászba, de én nem tudtam hogy a fenébe csináljam azt jól, … Olvass tovább
Voltam már sár a cipőn, egy mozdulattal elnyomtak. Voltam már lecsöppenő lekvár, a tányér szélén landolva. Voltam már fejre állt vajas kenyér, ami senkinek sem kellett. Voltam már megcukrosodott méz, amit elfelejtettek. Voltam már nap az éjszakában, amit letakartak. Voltam már éj a nappalban, amit lehujjogtak. Voltam már valaki és nagyot estem, Voltam már senki … Olvass tovább
Elfelejtettünk szeretni. Sőt, ne is menjünk el idáig. Elfelejtettünk elfogadni. Elfogadni egymást. Elfogadni a másikat. A másik érzéseit, gondolatvilágát, tetteit. Elfelejtettünk szabadnak lenni. Hiszen ha másokat rabságban tartunk, akkor mi magunk is rabok vagyunk. Az elfogadás olyan alapvető, olyan zsigeri, hogy csak megfeszített “munkával” irtható ki még az írmagja is. Gondolkodtatok már azon, hogy szinte … Olvass tovább
Ma rosszul lettem az utcán. Na ez az a valami, ami így, ebben a formában még soha nem fordult elő velem. De ugye egyszer mindent el kell kezdeni?! Persze nem titok, hogy a konok fejemnek legalább annyira köszönhetem ezt az élményt, mint a hőségnek. Már évek óta nem bírom a nagy meleget. Már most sem … Olvass tovább
A szeretet ezerarcú. De vajon milyen az igazi, tápláló szeretet? Vajon erre is úgy jövünk rá, ha előbb megtapasztaljuk mi az, ami nem táplál, ami nekünk nem szeretet? Sokat foglalkozom ezzel a témával mostanában. Főleg azért, mert hihetetlennek tartom azt, hogy az ember úgy általában milyen fokú télélő készséggel rendelkezik. Hogy olyan helyzeteket is képes … Olvass tovább
“Mi yorkik némi macskavért is hordozunk magunkban. Szeretjük, ha simogatnak minket, de csak akkor és úgy, amikor és ahogy mi akarjuk. Hogy ez önzőség? Lehet, de mondhatjuk úgy is, hogy az érzéseink kommunikálása. Ti emberek ebben nem vagytok sokszor olyan jók. Gazdi pár hete nagyon ramatyul volt, mert olyan módon próbáltak neki örömöt szerezni, ami … Olvass tovább