A padlón kucorogni egy ideig nagyon kényelmes, megnyugtató érzés. Olyan picire össze tudjuk magunkat húzni, hogy szinte nem is látszunk. Beleolvadunk a környezetünkbe, belesápadunk a falfehérségbe, és eltűnünk. Pedig sokan néznek minket, de kevesen látnak. Ilyenkor, begubózott „hernyó” korunkban értjük meg kapcsolataink igazi gyökereit. Érzékeljük, hogy ki az, aki mellettünk áll, aki hisz a pillangó … Olvass tovább
Csak feküdtem. Tőlem szokatlan nyugalomban néztem a plafont. Legalábbis kívülről így festhettem. Valójában súlyos gondolatok nehezültek szívem mérlegére. A nyelv kibillent. A csalódás az élet része. Sokan, sokszor mondták már ezt, de a bőrömön érezve szinte felemésztett a kín. Túl sokat vártam, reméltem, hittem. Az energia pedig feleslegesen tovaszállt. Kombináltam: kék eget, zöld füvet, napfényt, … Olvass tovább
A pofonok, főleg, amik a lelki box zsákunkat érik, nos: kegyetlenek. Mindig váratlanul érnek, sosincs lehetőségünk felkészülni rájuk, és általában nem áll módunkban visszaöklözni. Hasogatnak, elmondhatatlanul. Jobban, mint az igazi fizikai kín. Szétfeszítenek, gyengévé, elesetté tesznek. És a földön találjuk magunkat, kettesben: a mardosó, lélek-ölő fájdalom és mi. A csapások hirtelen érkeznek. Ez a … Olvass tovább