Vannak dolgok, amik hiányoznak. Letagadhatnám. Elhazudhatnám. Magam elől is rejtegethetném. Meg is tettem, sokáig. Sokáig hitegettem magam azzal, hogy nem hiányzik a látás. Túl vagyok rajta. Letettem a témát. Annyira hatásosan adtam elő, hogy majdnem én is elhittem. De csak majdnem, mert amikor azokból az álmokból ébredtem fel, amikben a szeretteim arcát láttam könnyek áztatták … Olvass tovább
Amikor azt mondjuk, hogy akkor és ott ennyi telt tőlünk, azzal mintegy vállrándítással konstatáljuk a meg nem változás, változtatás tényét. Lukács Liza a kötődésekről szóló előadásában kezdett bele ebbe a gondolatmenetbe, ami nagyon megérintett. Megérintett, mert olyan igazságot vélek benne felfedezni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni (jómagam is természetesen), és ami egyúttal társadalomkritikaként is megállja a … Olvass tovább
Hogy mit jelent egy őszintén érdeklődő kérdés, vagy igaz, biztató szó? Sokat! Rengeteget! Olykor mindent! Soha nem felejtem el azt a momentumot, amikor sok-sok évvel ezelőtt megkaptam azt, hogy túl sok vagyok. Túl sokat kérdezek, túl sokat érdeklődöm, túlságosan is őszintén, nyíltan közeledem. Túl-túl-túl. Túltolom. De mit? Mit tolok túl? A törődést? Miért baj, ha … Olvass tovább
Annak a társasháznak az udvarán, ahol élek van egy ősöreg rózsabokor. Mondjuk ha engem kérdeztek nekem rózsafa. Vaskos, marcona, hajthatatlan, és nagyon tüskés. Már nem egyszer kerültem a töviseivel közelebbi testi kapcsolatba, bár tagadhatatlan nem igazán vágytam erre a típusú érintkezésre. A rózsaképződmény árnyékában, a talajhoz lapulva barátságosan minden évben feltűnnek azok a virágok, amik … Olvass tovább
Hol volt a kéz, ami utánad nyúl, és letörli arcodról a könnyeket? Hol volt a szó, ami utánad kiált, hogy állj meg, ne tedd? Az élet olykor elviselhetetlen, de ami egyedül kibírhatatlan az ketten éppen élhető, többen meg egyenesen éltető. Hol volt a tett, ami megállásra, gondolkodásra késztet? Ami megmutatja neked, hogy igenis, mindig vannak … Olvass tovább
Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy egy, az idők folyamán elsajátított tudást automatikusnak, természetesnek, magától értetődőnek veszünk. Én legalábbis hajlamos vagyok erre. Azt gondoltam ezidáig, hogy a “ez róla szól, nem rólam” leckét már megtanultam. Meg is, de elfelejtettem az emlékeztetőt bekapcsolni a szívemben, hogy amikor helyzet van újra eszembe jusson a lényeg. A héten … Olvass tovább
A napokban néztünk meg egy filmet egy náci haláltáborról. A szenvedés, a gyötrelem, a fájdalom a húsomba mart. Szorongatott, fojtogatott a sírás. Aztán már folytak is a könnyeim, ömlöttek. Hogy nem kellene ilyeneket nézni? Bárcsak ne kellene! Bárcsak egy megvadult rendező agyából kipattant fikcióról beszélnénk. De igenis kell szembesülni azzal, ami történt. Kell … Olvass tovább
A “Ne felejtsd el” egy kis emlékeztető. Vagy nem is kicsi…. Mint a STOP tábla. Megállj! Mert sokan hajlamosak arra, hogy amikor minden klappol az életükben, akkor érzéketlenné, vakká válnak a környezetükben élőkre. Akkor mindenki oldja meg maga a saját nyűgjét-baját, akkor akinek nem megy az minden bizonnyal hibás, és önakadályozó, és így tovább. Ebben … Olvass tovább
A legnehezebb akkor búcsút venni a másiktól, amikor ő már rég nem ott jár, ahol mi, lélekben. Testben még ugyanazt az utat tapossuk, még egymáshoz érünk, még együtt ízleljük a levegő kortyait, de a lelkünk egészen máshol jár. S ezzel se lenne baj, sőt. Ám amikor az egyik lélek kíséret nélkül szalad előre hátra hagyva … Olvass tovább
Vannak helyzetek, amik előtt értetlenül állunk. Vannak emberek, akik se szó, se beszéd lépnek ki az életünkből, s nem hagynak maguk után mást, mint tátongó ürességet, űrt, hiányt, s megannyi megválaszolatlan kérdést. A “Hova” című dal pontosan erről a vákúm helyzetről énekel, ami olykor fojtogató, máskor dühítő, s mindenkor értelmezhetetlen.