A soha át nem élt pillanat, a soha nem létezett élet egy apró szikrája néha felvillan a sötétségben. Akkor, amikor a lét feketéje kontrasztosabb, mélyebb, mint valaha. Akkor, amikor a könnyek üvegszilánkokként gördülnek le. Akkor, amikor egy súlytalan másodpercben valahol az álom és ébrenlét peremén, vagy éppen a nagyon is érzékelhető létezés élének karcolásakor bevillan. … Olvass tovább
Hajlamos vagyok mentegetni az embereket. Hajlamos vagyok arra, hogy megmagyarázzam miért olyanok, amilyenek. Hajlamos vagyok arra, hogy felmentsem őket a tetteik súlya alól. Mert bennük vannak a rejtett értékek, csak még nem bukkantak felszínre, mert nem egyszerű a magánéletük, valójában boldogtalanok, de nem mernek továbblépni, mert a félelem uralja őket, de ahelyett, hogy ezt próbálnák … Olvass tovább
A fogyás csak akaraterő kérdése. Tegye fel a kezét, akinek ez a mondat rémesen ismerős? Aki soha nem küzdött testsúlygondokkal nyilván nem ismeri ennek a kijelentésnek a maró, vágó élét, de aki valaha is megtapasztalta a saját bőrén mit jelent a kilókkal folytatott harc az bizony tudja egy ilyen mondat simán felér egy KO-val. És … Olvass tovább
Húsz év. Rég volt igaz? Túl rég. 38 éves leszek, azaz többet éltem nélküled, mint veled. Ahogy leírom is hihetetlen, de igaz. 17 éves kamasz voltam tele bizonytalansággal, tinédzser hévvel. Volt, aki jobban csinálta a túllépést, mint én. Volt, aki kevésbé roppant bele a gyászba, de én nem tudtam hogy a fenébe csináljam azt jól, … Olvass tovább
Voltam már sár a cipőn, egy mozdulattal elnyomtak. Voltam már lecsöppenő lekvár, a tányér szélén landolva. Voltam már fejre állt vajas kenyér, ami senkinek sem kellett. Voltam már megcukrosodott méz, amit elfelejtettek. Voltam már nap az éjszakában, amit letakartak. Voltam már éj a nappalban, amit lehujjogtak. Voltam már valaki és nagyot estem, Voltam már senki … Olvass tovább
Vannak dolgok, amik hiányoznak. Letagadhatnám. Elhazudhatnám. Magam elől is rejtegethetném. Meg is tettem, sokáig. Sokáig hitegettem magam azzal, hogy nem hiányzik a látás. Túl vagyok rajta. Letettem a témát. Annyira hatásosan adtam elő, hogy majdnem én is elhittem. De csak majdnem, mert amikor azokból az álmokból ébredtem fel, amikben a szeretteim arcát láttam könnyek áztatták … Olvass tovább
Amikor azt mondjuk, hogy akkor és ott ennyi telt tőlünk, azzal mintegy vállrándítással konstatáljuk a meg nem változás, változtatás tényét. Lukács Liza a kötődésekről szóló előadásában kezdett bele ebbe a gondolatmenetbe, ami nagyon megérintett. Megérintett, mert olyan igazságot vélek benne felfedezni, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni (jómagam is természetesen), és ami egyúttal társadalomkritikaként is megállja a … Olvass tovább
Hogy mit jelent egy őszintén érdeklődő kérdés, vagy igaz, biztató szó? Sokat! Rengeteget! Olykor mindent! Soha nem felejtem el azt a momentumot, amikor sok-sok évvel ezelőtt megkaptam azt, hogy túl sok vagyok. Túl sokat kérdezek, túl sokat érdeklődöm, túlságosan is őszintén, nyíltan közeledem. Túl-túl-túl. Túltolom. De mit? Mit tolok túl? A törődést? Miért baj, ha … Olvass tovább
Annak a társasháznak az udvarán, ahol élek van egy ősöreg rózsabokor. Mondjuk ha engem kérdeztek nekem rózsafa. Vaskos, marcona, hajthatatlan, és nagyon tüskés. Már nem egyszer kerültem a töviseivel közelebbi testi kapcsolatba, bár tagadhatatlan nem igazán vágytam erre a típusú érintkezésre. A rózsaképződmény árnyékában, a talajhoz lapulva barátságosan minden évben feltűnnek azok a virágok, amik … Olvass tovább
Hol volt a kéz, ami utánad nyúl, és letörli arcodról a könnyeket? Hol volt a szó, ami utánad kiált, hogy állj meg, ne tedd? Az élet olykor elviselhetetlen, de ami egyedül kibírhatatlan az ketten éppen élhető, többen meg egyenesen éltető. Hol volt a tett, ami megállásra, gondolkodásra késztet? Ami megmutatja neked, hogy igenis, mindig vannak … Olvass tovább