Normal
0
21
false
false
false
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}
Az ember tudata sok mindennek a kulcsa. Olyan, mint egy zár-kombináció, ami gyakorlatilag minden széfhez jó és ha ügyesen betápláljuk már tárva-nyitva áll előttünk a páncélszekrény. Minden utat megnyit, de tőle függ az is, hogy végül az az ösvény milyen is lesz: kátyúval teli vagy sima és gördülékeny.…
A saját tudatunk és a tudatalattink a legnagyobb fegyverünk. Ezt manapság szinte mindenki tudja, még akkor is, ha nem nagyon hiszi el. A tudatunknak ereje van, lényegesen nagyobb annál, mint gondolnánk.
Sokszor hatalmába kerít a félelem, az aggodalom. A kilátástalanság érzése, a folyamatos akadályok leküzdése sokszor negatív irányba viszi el az ember gondolatait. Ez pedig olyan, mint valami mágnes, ami épp fordítva működik: rosszra rosszat vonz, negatívra negatívat. Ahogy elmerülök a „búkútban” egyre jobban fojtogatnak azok az indák, amiket én teremtettem meg. A tudat képes összekoncentrálni minden rosszat, ami létezik és olyankor az lesújtóbb bárminél. Erre én is rájöttem, elég hamar. Bár bevallom: tudom az elméletet, de a gyakorlat nagyon nehéz. Nehéz olyankor, amikor az éjszaka csendje nyomaszt, a nappal zaja riogat. Amikor az ember zaklatott és saját magát hergeli, folyamatosan.
Pedig az elmélet tényleg egyszerű: csak pozitívan! Hány nóta, mese, regény szól erről az érzésről: fel a fejjel, pozitívan! De a szavak mögött a megvalósítás kőkemény csata. Az ember ugyanis hajlamos megtorpanni, épp amiatt, mert felfogja a helyzetét. Átlátja a néha látóhatár nélküli tájat – s ez sokszor riasztó.
Nem egyszer tapasztalja az ember, hogy a gyerekek milyen könnyen küzdenek. Nekem is van saját élményem. 10 évvel ezelőtt valahogy minden könnyebbnek tűnt, bár tény, hogy akkor még nem voltak a gondok ennyire halmozottak. De egy gyerekben a remény mindig ott van és sok esetben nincs is betegség-tudata, ami kulcsfontosságú.
Próbáltam ezt az elvet követni, közel négy évig, ami picit struccosra sikeredett. Bedugtam a fejem a homokba és kész. Mára már rájöttem, hogy ez sem megoldás. Látni kell a láthatót, de a tényeket csupa pozitív szubjektivitással kell megfűszerezni – ez lesz a jó elegy.
Nem túlzás azt állítani, hogy ez majdnem olyan, mint egy stratégia. Stratégia a túlélésre. A tudatunk programozható, ez szinte biztos. Bár nem tanultam erről soha, mégis úgy hiszem ez létező dolog. A tudatalattink pedig legtöbbször jobban elmondja milyen is a belsőnk, mint ahogy mi szavakba tudnánk önteni. Az álmok, a különböző megnyilvánulások mind azt mutatják: milyen is a lelki állapotunk.
Szív, lélek és az agy összehangolása kell. Az agynak tudnia kell a tervet, a szívnek érezni és a léleknek táplálnia a rengeteg erőt, hogy végül a gépezet beinduljon és a félelem, aggódás átadja a reménynek, bizodalomnak a helyét.
S bár néha ebben a harcban csatákat vesztünk, de hinnünk kell abban, hogy a háború végül a mi győzelmünkkel zárul!
Legyen szép a napotok!