Világbéke? De szép gondolat!

A világbéke kívánsága gyönyörű, egyben nem akármennyire naív elképzelés. Hogy miért? Azért, mert ha tetszik, ha nem, a világ egy része nem akarja a békét, a nyugalmat, az egyensúlyt, az egységet. Szóval ugyan kívánhatunk világ méreteket öltő békességet, a bekövetkeztének a realitása nagyon csekély.

Hitem szerint nem tömegekben érdemes gondolkodni, hanem különálló személyekben. “Egyfecskékben”. Ha mi átalakítjuk benső világunkat, ha a béke, a szeretet, a türelem, a mértékletesség stb. erényeire építjük fel a létezésünket, és ha ezeket az értékeket közvetítjük kifelé, minden egyes szavunkkal, tettünkkel, akkor a külvilág nem marad változatlan. Formálódik, ahogy mi magunk. S a példánk, a járt út, másokat is inspirál majd, az elindulásra, az előre lépegetésre, a felébredésre. Így aztán végül a láncszemek összekapcsolódnak, egymásba kapaszkodnak, s szó szerint átölelik a glóbuszt. A láncszemek, amik mi vagyunk. Te és én.

Ahhoz, hogy a fény megszülethessen bennünk jó volna megérteni, hogy amikor egy ugyanazon dolog mellett vagy ellen érvelünk veszettül, azaz érzelmeket társítunk egy adott, forrponton lévő témához, akkor egyetlen energiát erősítünk. Mondhatnám úgy is, hogy ugyanannak a csontnak rágjuk a két végét. Magyarul, ha irányba szeretnénk állítani egyrészt a fókuszunkat, másrészt az iránytűként is szolgáló szívünket, akkor a semlegesség állapotának az elérése a kívánatos. Ezután jöhetnek a pozitív, emelő érzések, melyekre aztán tovább építkezhetünk.

A semlegesség, azonban nem közönyösség, ezt jó szív-szem előtt tartani. A közönyhöz negatív érzések társulnak, azaz újfent a csontrágás játszik.

Ahol a figyelem ott az energia. A figyelmünket a gondolataink, érzelmeink, szavaink és cselekedeteink egyaránt táplálják. Ahhoz, hogy elcsípjük a kószáló, tudat alattiból fakadó, fals hiedelmeken alapuló megnyilvánulásainkat elengedhetetlen a jelenlét, s annak folyamatos tudatosítása. Így válhatunk megfigyelőkké, öntudatlanul cselekvők helyett. S így léphetünk elő életünk uraivá. Ez az az erő, amivel aztán önnön világunk átformálásával a glóbusz megváltoztatásához is hozzájárulhatunk.Az önmagunkat átformáló erő a világ átalakítójává válhat.