Voltam már sár a cipőn, egy mozdulattal elnyomtak.
Voltam már lecsöppenő lekvár, a tányér szélén landolva.
Voltam már fejre állt vajas kenyér, ami senkinek sem kellett.
Voltam már megcukrosodott méz, amit elfelejtettek.
Voltam már nap az éjszakában, amit letakartak.
Voltam már éj a nappalban, amit lehujjogtak.
Voltam már valaki és nagyot estem,
Voltam már senki bármit is tettem.
Voltam már csend az ordító zajban,
Voltam már nesz a néma bajban,
Voltam már sercegés a szú szájában,
Voltam már szú az odvas fák gyomrában.
Voltam már ez, és voltam már az,
Voltam már elviselhetetlen kamasz,
Voltam megöregedett asszony asszony-lét nélkül,
Voltam én, és én lettem végül.
Voltam dac, égig törő, erős,
Voltam reménytelenség, álmokat se szövő,
Voltam fájdalom, kín, szétszakító rémület,
Voltam halál, egy élet mi nem vénülhetett.
Voltam akarat, letörhetetlen, menetelő,
Voltam félszeg, félénken tekintgető,
Voltam bármi, csak hogy lehessek,
Voltam senki csak, hogy mehessek.
Voltam düh, engesztelhetetlenül izzó,
Voltam csendes vulkán, kihunyó,
Voltam álom, és felébredtem,
Voltam egészséges az értékét nem sejtve,
Voltam látó mindent az íriszembe égetve,
Voltam szabad, kezelésektől mentes,
Voltam két kutya szívének kedves.
Voltam lélek, ami lélekig ért,
Voltam szó, ami elszállva mesélt,
Voltam gondolat, voltam érzés,
Voltam, és hogy voltam az nem kérdés.
